diákigazolvány.

Az egész a hétfővel kezdődött.

Suliból haza jövet ellenőrizték a bérleteket, kiveszem a zsebemből, látom nincs benne a diákigazolványom.
Rögtön pörgetem a gondoltaim, mikor használtam utoljára, mikor volt nálam utoljára? Merre hol? Azt tudtam biztosan, hogy pénteken kaptunk rá matricát. Szombaton én és vasárnap is nálam volt az egész tok. Viszont autóztam, ezért nem tudtam százszázalékosan azt mondani h TUDOM ott is nálam volt.
Hétfő volt, böjt nap.
Hát.... nem akartam elhinni , hogy ezen a napon tűnik el.
Mondtam Jolikának, aki felvolt dobva -mint általában-.
Fogtam és kidobáltam mindent az összes füzetem az összes jegyzetem, minden ruhám, minden könyvem, minden kütyüt, poharakat, tálakat, édességeket, fiókot az ágyamra. Mindenemet átnéztem hatszázmilliószor* . Aztán mondtam Daninak, aki olyan rendes volt h ő is mindenhol megnézte ahol tudta, elment az összes helyre ahol jártunk. :$ . Sehol semmi. Kicsit beparáztam. (nem kicsit) Mondom, Oké meglesz. Tényleg átnéztem az összes zigzugot, ahova emberi kéz beteheti lábát :P
Úgy éreztem, hogy meglesz. Meg kell, hogy legyen, nem veszhetett el. Másnap suli portán, a suli titkárságon kérdeztem hol léte felől, majd a termünket is végig kutattam. Sehol semmi.
31 én járnak le a diákigazolványok, ami azt jelenti, h minden sarkon figyelik az érvényességét ,majd kiesik a szemük.
Felhívtam a sulink ügyintézőjét ( ami természetesen a világ végén van Kaposváron, ami még bonyolultabbá tette a helyzetet. )
Képzeljétek csütörtök reggelre elhozta a tanszék vezetőm az ideiglenes diákot, leállította az órát, hogy megkaphassam. ^.^ Elhozta az új diák igazolvány igénylés kérvényét. Így mára már minden rendeződött. Mondom ilyen nincs, ilyen gyorsan elintézték????!!!?? Hát milyen Istenem van nekem?

Rettentően fel voltam dobva. Wááá!:)



A csekkeket már ki is töltöttem, de kellett hozzá fotó, megterveztem úgy a napom, hogy majd holnap azt is előhívatom. (péntek)

Fél hat, csörög a telefonom. Bianka -volt szobatársam-, " Damariszom neked hol van a diákigazolványod?" ,- " Elveszett..." - "... Itt vagyok a Nyugatinál, és most vettem bérletet Tibivel és ide volt téve a te diákod és..." (sikítozva és őrjöngve belevágtam)"...meglett??????????????? Szeretlek szeretlek szeretlek, köszönöm köszönöm köszönöm..." a telefonbeszélgetés innentől kezdve így folytatódott. =)

Micsoda Istenünk van nekünk!!!
Tudom, h ez egy kis apróságnak tűnik, de nekem nem az! És ahogy nagymamám mondta, "az életet igazából nem is a nagy dolgok teszik fontossá, hanem a sok kis apróság amik a hétköznapjainkon történnek velünk." mélyen belém vésődött ez a mondat.

Nektek is áldott hetet kívánok!
D*