aranypor*

1999 et írtunk. 9 éves voltam, tiszta volt a szívem és oly ártatlan.
A gyülekezet termeit megtöltöttük. Nagy ébredések voltak. (szellemileg)
Emlékszem volt egy konferencia, rengetegen voltunk. Elől voltam, ment a dicsőítés. Aztán körtánc volt. Lelkes voltam! Mindenki teljes szívével az Úrnak csinálta azt amit tett.
Sosem felejtem el, mindenkin aranypor csillogott! Az arcán a kezén, a ruháján. Szemmel láthatóan igazi aranypor volt rajtunk. Mi hálát adtunk és dicsértük az Urat. Emlékszem azon a napon nem volt tanítás csak hálaadás táncok és gyógyulások. Az emberek elestek, a termet gyermekek nevetései, felnőttek sírásai és nevetései, különböző nyelvek, különböző ritmusok és dallamok töltötték be.
Nem értem azt h amikor felnőtt lesz az ember, miért homályosodnak el ezek a meghatározó élmények? Egyszerűen kezdenek más értékrendek kialakulni bennem, közben vissza kéne térnem a gyökerekhez.
Vágyom nagyon erősen újra erre az Isteni szeretetre amit azokban az években átéltem, és az én hiábámból, már egyáltalán nem olyan erős a kötelék köztem és Ő közte.
Változtatni szeretnék, csak olyan nehéz egy új életritmust megint felvennem. Folyton megyek valahova, mindig csinálok valamit, és a csendességre sokszor nincs időm. Pedig szükségem lenne rá! de még mennyire! és talán mindig keresem a kifogást, mert ahogy múltkor olvastam: "Aki az életben haladni akar, mindenre talál megoldást, aki egyhelyben maradni, mindenre talál kifogást." Ez nekem olyan találó mondat, mert tényleg úgy érzem h esélytelen a helyzet, nincs megoldás, de vaaaan! csak máshol kell keresnem. Könnyen betudok pánikolni és ez nem jó! Mert olyankor nem látom tisztán a dolgokat.
Nagyon szeretnék vissza térni ahoz a szeretethez amiről írtam nektek, mert tényleg gyerek voltam, de akkor folyton beszéltem az Úrral, és most pedig úgy érzem h sokszor nem válaszol. Biztos vagyok benne, h nem szánok rá elég időt, és ezen szeretnék változtatni az elkövetkezendő éveimben.
Minden nemzedék azt mondja h ők élnek az utolsó időkben, körülöttem is mindenki ezt mondja, meg h nézd ott is egy jel. Nem azt mondom , hogy holnap lesz az elragadtatás, senki sem tudja az órát se a napot. De én is úgy érzem, hogy már nagyon közel van, és ha nem is, akkor is a legfontosabb az ,h az Úrnak éljünk. Egyébként is az élet olyan h egyik pillanatban elkezdődik, a másikban pedig már azt vesszük észre h eltelt, és arra jössz rá h sok mindent kihagytál. Azóta ilyen erős bennem az elmúlás érzés, mióta egy volt osztálytársam -velem egy idős- meghalt a nyáron áram ütésben. Talán nem tudtam feldolgozni, talán sikerült, nehezen emésztek. Sok minden van amit nehezen fogadok be, és utána pedig rájövök h elengedni is nehezen tudom. Sajnos így van ez a rossz szokásokkal is, ember vagyok változnom kell.

Akár hiszitek akár nem az aranyporos történetet, ti dönthetitek a hitelesség a médián belül már rég nem létezik. De én szavamat adom rá, h nem gyermeki képzelődések voltak azok az élmények amiket akkor éltem át.

És megszeretnék osztani veletek egy videót is.

Áldott hetet!*
D*