Emlékszem mikor még egészen kicsi voltam, anya nem volt otthon és nekem a legfelső szekrényből kellett valami. Felmásztam a mosogató szélén, és amikor éppen elértem, amiért megtettem az utat, elcsúsztam a vizes pulton. Bevertem a fejem a falba, nagyon megijedtem. Mivel anyu nem volt otthon nem tudtam, mi a teendő ilyen esetben. Nem akartam agyrázkódást. Faggatni kezdtem saját magam. Megnyugodtam a helyzet ura voltam.
Emlékszem, amikor az uszodában voltunk és játszottunk öcsivel, át kellett bújni egy kötélen. Egyszer nem jött fel, elkezdtem keresni a víz alatt. Beakadt a kötélbe és nem tudott kijönni. Szerencsére tudtam rajta segíteni.
Emlékszem mikor a családdal mentünk egy táborba, megelőztünk egy tragacsot. Leszakadt a hátsó kerekünk, ami elvágta a féknek és a gáznak a vezetékét, a kormány is elromlott. Láttam a kamiont felék jönni, a mellettünk elguruló kereket, testvéreim kétségbe esett arcát. Láttam amint anyu az Úrhoz kiált, majd behúzza a kézi féket. Kristály tisztán emlékszem h ekkor ment el mellettünk a kamion. Mi pedig egy árokba land
oltunk, egy fa állt tőlünk max egy méterrel, körülöttünk hatalmas éles kövek. Szemtanúja voltam, ahogy az angyalok keze fogta meg ezt az autót. Sosem felejtem el. Szívünk remegett és telve volt hálával.
Emlékszem, amikor öcsivel ugráltunk anyáék ágyán. Büntetést kaptam, szobafogság. Mérges voltam. Az ágyon feküdtem, mikor hatalmas ordításra lettem figyelmes. Anya sikított apa vigasztalta. Kijöttem a szobából. Kérdeztem mi a baj. Mindenki ideges volt. Anya rám kiabált: „Menj vissza a szobába”. Nyitva hagytam az ajtót h lássam mi a baj. Észre vettem apa karjában Attilát, ömlött a szeméből a vér. Lélegzetem elállt. Összeszorult a szívem. Néma csönd lett a lakásban. Elvitték az orvoshoz. Engedelmes akartam maradni, ki s
em mentem a szobából. Nagyon féltem. Én vittem bele a rosszba. Mi történt? Valaki mondja már meg! Imádkoztam érte. Nem tehettem mást. Pár óra múlva hatalmas kötéssel a szemén újra itthon volt. Engedélyt kértem h elhagyhassam a szobát, már nem igazán érdekelte őket a büntetésem letöltése. Kiderült h ráesett az éjjeli szekrényre, mert megcsúszott az ágyon. Beverte a szemgolyójától pár miniméterrel a fejét. Semmi baja nem lett. Tökéletesen lát. Az angyalok folyton őriznek minket, h meg ne üssük a lábunkat a kőben.
Emlékszem amikor remegtem a láztól. Senki nem tudta mi bajom. Apa nem volt otthon és kocsink sem. Anya taxit hívott. A kórházban rögtön a szervezetembe juttattak egy csomó vitamint. Azt mondták, bent kell maradnom. Barátságos szobának látszott. Takarót nem kaptam a láz miatt. Nagyon fáztam. Éjjel h levigyék a lázam vizes lepedőbe csavartak. Teljesen ki voltam merülve a fáradtságtól. Néztem, ahogy irányíthatatlanná válik az egész testem és nem tudom leállítani a rázkódás. Aztán jöttek a kiütések, és alig kaptam leveg
őt. Borzasztó volt. Nagyon. Harmadik nap úgy fáztam, hogy az éjszakás nővérnek hazudtam, azt mondtam neki h elfelejtettek takarót adni. Rögtön kaptam. Mindig hajnalba keltem h elrejtsem a nappali orvosok elől. Szerencsére az Úr itt is meggyógyított.
Emlékszem arra, mikor vendégeket vártunk, szétrobbant a fejem a fájdalomtól. Be volt gyulladva mind két fülem. Sírtam. Végül anya orvoshoz vitt. Kiderült h mind két dobhártyám átszakadt, nem szúrták fel időben. Nem vagyok süket, kegyelem.
Emlékszem, amikor bicikli túrán voltunk. Versenyeztünk hazáig. Beleéltem magam. Nyerni akartam. Csak úgy tekertem h én legyek az első. Már csak egy embert kellett megelőznöm, amikor történt egy kis balesett. Úgy estem el, h meg kellett műteni a gerincem. Nem vagyok toló székben, nincsenek gondjaim a mozgással. Hallelujah*
Emlékszem egyik szilveszternél korlátokon ugráltunk. Jó volt az egyensúlyérzésem nem féltem. Volt egy rész ahol viszont a korlát levolt szakadva. Előttem lévő lány átugrotta. Mondta h én is csináljam meg. S
zinte spárga nagyságnyi távolságra volt az én részemtől. Az egész csapat biztatott. Sötét volt. Végül ugrottam. Egy centivel arrébb tettem le a lábam így nem tudtam megfékezni a következő dolgot. A szegycsontomra teljes testsúlyommal ráestem az éles cső szélére. Nem kaptam levegőt. Azt hittem ott halok meg. Kapkodtam levegőért. A többiek szóltak felnőtteknek. Végül imádkoztak értem és kaptam levegőt. El is törhetett volna a szegycsontom bármi történhetett volna. De Ő megőrzött. Sosem hagy el.
Tudjátok Isten mindenhol jelen van. Ő mindenhol ott van. Folyton figyel ránk. Fontosak vagyunk neki. Ő teremtett minket övé az életünk. Minden másodpercünk, minden óránk minden napunk az Övé.
Sokan mondják, hogy ha Isten lenne, nem történne meg vele ez meg az. Ha jó történik veled, miért nem adsz hálát. Ha egy percnyi idődet sem szánod neki oda miért hiszed, azt h Ő nem is válaszolna neked? Tudod, ha te egy lépést teszel felé ő még többet fog. Aki teljes szívéből kívánja őt jobban, mint bármi mást, az megtalálja Őt. Hát miért kételkedsz. Keresd, és tedd próbára.
Nézz vissza az életedre, és látni fogod, hogy egy csoda az egész. Az egész világ, a t
eremtés a molekulák. Itt van bennünk, körülöttünk. Mert ami élet az Ő.
Gondolj most vissza az életedre és adj hálát mindenért, ami csak eszedbe jut, lehet h nálam sokkal nagyobb csodákat, éltél meg, lehet h kisebbeket. Nem az a lényeg h kinek milyen dolog
történt az életében, hanem hogy hogyan áll hozzájuk. Hisz sosem a krízis helyzetek a dominálók, hanem hogy mi hogyan kezeljük. Kérlek, adj egy pár csendes pillanatot magadnak és gondold
végig az életedet.
D*
